Egy közösség felvonulása egy adott társadalom állapotának, a szabadságjogok érvényesülésének és a politikai akarat irányának tükörképe. A 2025. június 28-ára tervezett, harmincadik jubileumi Budapest Pride felvonulás minden eddiginél élesebben testesíti meg a társadalmi feszültségeket. Az esemény sorsa egy tudatos, egyben rendkívül ellentmondásos Kúriai döntés árnyékában dől majd el, egy olyan jogi aknamezőn, ahol a közösség eltökélt kiállása és az államhatalom korlátozó szándéka feszül egymásnak. A kérdés ma már nem csupán az, hogy lesz-e felvonulás, hanem az, hogy mit szimbolizál majd annak megtartása vagy esetleges korlátozása a magyar jogállamiság jelenlegi helyzetében.

A bizonytalanság központi forrása a Kúria egy alig néhány nappal ezelőtti, május 31-i határozata. Bár a döntés egy másik, kisebb LMBTQI-rendezvényről szólt, annak jogértelmezése alapjaiban rengette meg a gyülekezési jog eddigi kereteit. A Kúria egy kétélű fegyvert alkotott: egyrészt kimondta, hogy az Alaptörvény úgynevezett „gyermekvédelmi” szabályozása egy szinte abszolút, minden más alapjogot – az élethez való jog kivételével – felülíró védelmet biztosít a gyermekeknek. Ezzel egy olyan elvi alapot teremtett a hatóságok számára, amellyel a jövőben bármely, általuk a gyermekek fejlődésére „veszélyesnek” ítélt rendezvényt korlátozhatnak vagy betilthatnak. Ez a jogértelmezés egy állandó fenyegetést és egy nyílt útmutatót jelent a Pride-dal és más, akár a hatalmi ideológiával szemben álló megmozdulásokkal szemben.

A döntés paradoxona azonban éppen annak második felében rejlik. A Kúria ugyanis, miközben ezt az elvi fegyvert megalkotta, a konkrét rendőrségi tiltást eljárásjogi hibákra hivatkozva megsemmisítette. Megállapította, hogy a hatóságnak a legszigorúbb törvény birtokában is kötelessége tényekkel, konkrét bizonyítékokkal alátámasztania, hogy egy adott rendezvény miért és hogyan jelent veszélyt. Nem elegendő a puszta állítás vagy a törvényre való hivatkozás; a hatóságnak következetesen indokolnia kell. Ezzel a bíróság egyfajta eljárási pajzsot adott a szervezők kezébe, megerősítve, hogy az állami önkénynek a formalitások gátat szabhatnak. A 30. Budapest Pride sorsa így e két végpont, az elvi fenyegetés és az eljárási védelem közötti szűk mezsgyén dől majd el.

Úgy tűnik a Budapest Pride csapata minden bizonytalanság ellenére is a tervek szerint halad, jelezve a hatalom felé, hogy a láthatóság és a jogokért való küzdelem nem képezheti alku tárgyát. Mindez túlmutat egy egyszerű rendezvényszervezésen, inkább a polgári szabadságjogokért folytatott küzdelem frontvonalává vált. A kérdés az, hogy a hatóságok megkockáztatnak-e egy újabb, immár jobban előkészített tiltási kísérletet egy nemzetközileg is kiemelt figyelemmel kísért eseménnyel szemben, vagy a Kúria eljárási intelmétől visszariadva végül engedélyezik a felvonulást.

Összességében a 30. Budapest Pride felvonulás egy rendkívüli próbatétel előtt áll. Nem csupán egy közösség ünnepe és tiltakozása, hanem a magyar jogrendszer integritásának és a végrehajtó hatalom korlátainak tesztje is. A június végi esemény kimenetele – legyen az egy szabadon megtartott, méltóságteljes vonulás vagy egy jogi csatározásokkal kikényszerített, korlátozott esemény – egyértelmű üzenetet fog küldeni a világnak a magyarországi demokrácia és szabadságjogok állapotáról.