Aki azt gondolja, hogy a kegyelmi gyakorlat ugyanolyan formában fennmarad ezek után, az nagyot tévedhet.

A jogásztársadalom, köztük én is, első felháborodásában értelmezni próbálta az Alaptörvény módosítás „kiskorúak sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmények” ad hoc fordulatát. Kellett hozzá aludni párat, hogy megértsük, ez nem pusztán egy mélységesen elítélendő bűncselekménycsoport priorizálásáról szól, hanem az egész intézményrendszer további sorsáról. Korábban számos szalámizással szembesültünk már, ahol a kérdés az volt, hogy a vonat a váltó átállítása után milyen irányba fog robogni tovább. Az intézmény helyes, etikus és erkölcsös használata, vagy a teljes ellehetetlenülése, kiüresedése irányába.

Az Alaptörvény ezirányú módosítása messze túlmutat a pedofília büntetőjogi problematikáján és társadalmi megítélésén. A kegyelmet eddig a rendszerváltás óta, úgy tűnt, minden elnök kellő körültekintéssel kezelte, nem volt vele érdemi probléma, és a társadalom sem kifogásolta. És valóban, olyan ügyekben született pozitív döntés, ahol indokolható és méltányolható is volt, nem láttunk ellentétes példát. Egyszóval jól működött. Ezzel a módosítással beépítettek egy váltót a jogalkalmazásba, nézzük mik lehetnek a további irányok.

Az egyik irány lehet a jövőbeni kegyelmi döntések mélyebb megfontolása, az érdemi változtatás, több szűrő beiktatása a döntéselőkészítésbe, a sértettek véleményezési joga, továbbá az indokolási kötelezettség és annak közzététele. Ezeknek jelentős hatása lenne, mivel a közvélemény rálátna az ügyekre, és a társadalmi kontroll eredményeképpen talán kiküszöbölhető lehetne a politikai ráhatás, az egyéb lobbitevékenység, vagy az érdekorientált értékítélet.

A másik irány a kegyelem jelentős szűkülése vagy akár gyakorlati megszűnése lehet. Persze, ha a módosításon kívül semmi sem történik és minden így marad. Ki fogja tudni megjósolni a jövőben, hogy kinek a vonatkozásában születik olyan döntés, ami egyszer kiveri a társadalmi „biztosítékot”? Ma a pedofília, holnap a terrorcselekmények, holnapután a különös kegyetlenség, az ittas gázolás vagy a családon belüli erőszak? Melyik köztársasági elnök fogja érdemben merni használni a kegyelem eszközét anélkül, hogy ne rettegne attól, hogy valamikor, egyszer csak politikai következményei lehetnek?

A kegyelem nem bírálja felül a Bíróságok ítéleteit, viszont megszünteti a büntetőeljárást, ami nem azt jelenti, hogy a terhelt ártatlan lenne, hiszen jogilag vagy valójában is bűnös. Nem azt jelenti, hogy a bíróságok tévedtek volna, pusztán annyit, hogy a kegyelem kiemelte a személyt valamilyen méltányolható okból a büntetőeljárásból. És erre szükség van, szükség lenne.

Sajnos a jelenlegi politikai okokból történt elnöki lemondás nemhogy jót tett volna a közhatalomba vetett hitnek, inkább rombolta azt, válaszút elé állítva a jogalkalmazást. És ha nem tesz a törvényhozás érdemi lépéseket az első irányba, akkor elfelejthetjük a kegyelmet, csak formálisan fog tovább éli, valójában megszűnik. A kegyelem jogintézménye így válhat politikai lobbi áldozatává, mindamellett azzal, hogy K. Endre ügyében botrányos döntés született.