Forrás: Stockfoto

Itt az ideje, hogy eloszlassunk a közbeszédben és politikusok szájából elhangzott félreértést a nyomozási iratokkal való manipuláció kapcsán.

A sztori ott kezdődik, hogy elrendelnek egy nyomozást, amit valakinek végre kell hajtani, a Schadl ügyben történetesen az ügyészségnek, mivel hivatalos személyekről volt szó. A nyomozás két jelentős részre oszlik, a felderítésre és a vizsgálatra. A felderítési szakasz az, amiről a külvilág nem tud, zárt, gyakorlatilag előkészíti a gyanúsítást. A vizsgálati szakasz már nyílt, szakszóval élve az „ütéssel” kezdődik, de valójában a gyanúsítással, amelyhez párosulhat egyéb kényszerintézkedés, például kutatás, őrizetbe vétel és a többi. Ezeket szoktuk látni a híradókban, amikor a készenléti egységek [pl. MERKUR] vagy maga a TEK behatol az otthonokba, lefekteti és megbilincseli a célszemélyeket. És hozzá tartozik a teljességhez az is, a nyomozás elrendelését megelőzően is lehet titkosan információkat gyűjteni.

A felderítés eszköztára rendkívül sokszínű, ez alapvetően egy adatgyűjtő és adatszerző tevékenység, ennek része például a leplezett eszközök használata is. De nem akarok elveszni a részletekben, mert jogszabályt mindenki tud olvasni. Maradjunk a tárgynál, mégpedig annál, hogy hogyan van lehetőség az iratokat manipulálni. A sajtóban megjelent állítások, miszerint valakik kihúztak részeket, vagy kivettek iratokat, nagyon távol áll az igazságtól, és kellően laikus is. Egyébként az ügyészség részéről erre a kérdésre dr. Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője adekvált választ adott, vagyis, hogy nincs ilyen lehetőség, ugyanis mindennek nyoma van a rendszerben.

Azonban - és itt a lényeg – arról, hogy a felderítés teljes bizonyítékhalmazával mi történik pontosan, sajnos nem beszél senki. Nos, képletesen fogalmazva, a felderítés végén kiteszik az összes bizonyítékot egy asztalra és az ügyészek felé hajolnak és elkezdik értékelni őket. Az asztalon lesznek közvetett és közvetlen bizonyítékok [tárgyi oldal] és lesznek a bizonyítékokhoz köthető személyek is [személyi oldal]. A személyek vonatkozásában felállítanak legalább 2 kategóriát: az első, akiket megalapozott gyanú terhelhet, a második, akinek a szerepe már vádemeléshez kellő mértékben bizonyított. Ekkor dől el, hogy kit gyanúsítanak, magyarul terhelnek meg és ki marad ki egy büntetőeljárásból. Ezen a ponton még az ügyészeken kívül senki sem látja és nem is láthatta volna a bizonyítékokat. És ez az a pont, ahol azt mondhatták, hogy bizonyos személyek cselekményéből nem lesz a gyanúsítás, később pedig vádemelés, a többiéből pedig igen.

Aki kimaradt a gyanúsításból és nem került vizsgálati szakba, a rá vonatkozó, titkos információkat és leplezett eszközzel beszerzett adatokat már bele sem teszik a nyomozati iratokba, azokat később sem a bírák, sem a terheltek, sem pedig a védőik nem kapják meg, hanem a törvény értelmében megsemmisítik őket, mintha nem is volnának.

A címben szereplő kérdésre tehát a válasz az, hogy nem kell semmibe belenyúlni és nem kell semmit manipulálni ahhoz, hogy valaki kimaradjon egy büntetőeljárásból. A lényeg mindig az, hogy a nyomozóhatóság, jelen esetben az ügyészség, hogyan értékeli egy célszemély [Tóni, Barbara és Ádám, legyenek ők bárkik] bizonyítékait, és az elkövetésbeli szerepét. A „belenyúlás”, a „manipuláció” pusztán annyit takar, hogy az ügyészség így döntött és kész, amihez nem szükséges senkinek fizikailag bármilyen irathoz is hozzáérnie, kivennie, bármit kihúznia. És tegyük hozzá, hogyha voltak is bizonyítékok, azokat már „jogszerűen” meg is semmisítették.

Az egyetlen kérdés, ami nyitva maradt az az, hogy az ügyészség döntésére volt-e bárkinek ráhatása, mert ugye elvileg nem lehetne. Nos ezt nyomozza most [maga ellen] az ügyészség.