fotó: Ivándi-Szabó Balázs/Telex.hu

 

Az első kérdés, amit tisztáznunk kell, hogy a gyülekezési hatóság jogszerűen kezdeményezett-e hatósági jogkörben eljárást, mivel a Budapest Főváros Önkormányzata nem tett a Gytv. 10. § szerinti formális bejelentést, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint erre nem volt indok, lévén a rendezvény önkormányzati szervezésű.

Ennek megfelelően a Gytv. szerinti gyülekezési hatósági eljárás nem keletkezett, így abban jogszerűen határozat sem születhetett. A Gytv. a hivatalbóli eljárást nem ismeri, az eljárás minden esetben a gyűlés bejelentésével indul, ezért értelmezhetetlen a Budapest Rendőrfőkapitánya határozatában foglalt hivatalbóli eljárásra utalás. Ha a rendezvény gyűlésnek minősül, annak megtiltására a Gytv. 13. § vagy 13/A § (2) bekezdése alapján előzetesen sem kerülhetett volna sor. 

De ez csak az én jogértelmezésem, a Rendőrség mint jogalkalmazó - nyilván politikai nyomásra – csavart az egészen egy nagyot, és feltalálta az addig nem létező hivatalbóli észlelés kategóriáját. Ha a jogot megtekerik, akkor egész ellentmondásos dolgok képesek kisülni, mint például azok a résztvevők, akiket önállóan nem jelentettek fel, azok ellen nem indult eljárás, akiket viszont feljelentettek – mint például Pankotai Lilit – azok ellen igen. Vagy ellentmondás az is, hogy miért nem történt oszlatás, tömeges intézkedés és még hosszan sorolhatnám.

A magyar jogszabályok szerint a Gyülekezési törvény alapvetően az egyének és csoportok véleménynyilvánítás céljából tartott békés összejöveteleire, felvonulásaira és tüntetéseire vonatkozik. Az állami vagy önkormányzati szervek által szervezett, hivatalos jellegű rendezvények, ünnepségek, megemlékezések jellemzően nem esnek a Gyülekezési törvény hatálya alá. Ennek az az oka, hogy ezeknek a rendezvényeknek nem elsődlegesen a véleménynyilvánítás a céljuk, hanem az önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó tevékenységek megvalósítása. Tehát, ha egy rendezvény hivatalosan önkormányzati rendezvényként van bejelentve és megtartva, akkor nem kell bejelenteni a Gyülekezési törvény szerint, mivel nem esik a hatálya alá, nem vonatkoznak rá a bejelentési kötelezettségek és a megtiltás lehetősége. Ezekre az eseményekre az önkormányzatok működésére vonatkozó jogszabályok, helyi rendeletek és más általános közigazgatási szabályok érvényesek. Ezek is tartalmazhatnak a közrend, közbiztonság és közlekedés biztosítására vonatkozó előírásokat.

Ebben a jogvitában mind a Fővárosi Önkormányzat, mind pedig a Rendőrség meghatározta a jogkérdés fundamentumait: a Főváros azzal, hogy a rendezvény önkormányzati, a Rendőrség azzal, hogy megtiltott gyűlés volt. A valóságban azonban a jogi helyzet ennél bonyolultabb. A hatóságoknak vizsgálniuk kell egy rendezvény "önkormányzati" státuszát, ha az jellegét és célját tekintve egy tipikus véleménynyilvánító, felvonulás jellegű eseményre hasonlít, ami egyébként a Gyülekezési törvény hatálya alá esne. Vizsgálják, hogy az adott rendezvény valóban az önkormányzat alapfeladataihoz kapcsolódik-e, vagy inkább egy politikai, társadalmi üzenetet hordozó gyűlésről van szó, amelyet csupán "önkormányzati rendezvényként" próbálnak jogi kiskapuval kivonni a Gyülekezési törvény alól.

Nem mellékes arról is szólnom, hogy mindez nem egy egyszerű jogvita, hanem büntetőeljárás, amelynek nyomozati szakaszában vagyunk, ami gyakorlatilag a vádelőkészítés. Itt a nyomozóhatóság van erősebb pozícióban, kimondhatjuk, hogy majdnem mindegy mit gondol a terhelt. Ahogy a büntető logikát ismerem, ebből garantáltan vád lesz, nem véletlenül közlik a gyanúsítást a főpolgármesterrel szemben.

Ez a vita tehát nem csupán a főpolgármester cselekményéről, hanem arról is szól, hogy a jogalkalmazók hogyan értelmezik a Gyülekezési törvény hatályát, különösen az önkormányzatok által szervezett, de alapjogi üzenetet is hordozó rendezvények esetében. Ez egy komplex jogi kérdés, amelynek végső eldöntése a bíróság feladata lesz a büntetőeljárás során.


21 órája
#komment #dr.horváthlóránt #karácsonygergely #budapestpride #budapestbüszkeség #rendőrség #büntetőeljárás #kihallgatás #gyülekezésijog