Forrás: Frizbi TV

Varga Judit volt igazságügyminiszter Hajdú Péterrel történt beszélgetése kapcsán indokolt néhány észrevételt tennünk büntetőjogi szempontból.

Az első észrevétel az lenne, hogy Varga Judit nem cáfolta, hogy a felvételen nem az ő hangja szól és nem nyilatkozott arról sem, hogy az manipulált lenne. Ebből fakadóan talán elfogadhatjuk, hogy a felvétel valódi, nem összevágott és az ott szereplő információk valóban egy regnáló minisztertől származnak.

A második kérdés, hogy a miniszter asszony volt-e valamilyen hatás alatt, a beszélgetés közben. Értem itt ez alatt, hogy volt-e olyan külső-belső tényező, amely az akaratát befolyásolta volna. Nincs tudomásunk arról, hogy kábító-, mámorító szert vagy alkoholt fogyasztott volna és ettől bódúlt állapotban lett volna, és nem tudta volna mit beszél. A kérdésekre konzekvensen reagált, értette a beszélgetést, nem pusztán igennel és nemmel válaszolt, nem kellett a szájába adni a szavakat, hanem a kérdezőtől eltérő, informatív válaszokat adott egy viszonylag gyors interakcióban.

Nincs arra utaló jel sem, hogy közvetlen kényszer vagy fenyegetés hatása alatt állt volna a beszélgetés alatt, nem kínozták, nem kényszerítették és nem fenyegették az életét vagy a testi épségét sem neki sem pedig a családjának. És természetesen kizárható a kóros elmeállapot is, mivel akkor be sem tölthette volna a pozícióját, továbbá, hogy az tévedésben lett volna az elmondottakkal kapcsolatban, hiszen szakvizsgás jogász, felesküdött miniszter, kormánytag, minősített titokgazda, neki végképp tisztában kellett lennie, hogy amikről beszél, azok bűncselekmények.

Nagyjából kijelenthető, hogy büntetőjogi szempontból nem észlelhető egyetlen olyan tényező sem, amely arra utalna, hogy a miniszter asszony képtelen lett volna akaratának megfelelő magatartást tanúsítani az adott szituációban.

A nyomozás megindítását követően elkerülhetetlen volt a miniszter asszony tanúkénti meghallgatása, ahol azon túlmenően, hogy elmondta a saját verzióját, reagáltatni kellett az általa a felvételen elmondottakra is. Szerintem ez egy nagyon nehéz vallomás lehetett, már csak azért is, mert a felvételen elhangzottak egy része nem minősíthető véleménynek, hanem kifejezett tényadatnak, amelyek részleteit az igazmondás terhe alatt adta elő. A tanúkihallgatáson védekeznie nem kellett, mert még nem terheltje az eljárásnak, de előadhatja azokat a körülményeket, amelyek befolyásolhatták az akaratát. Itt jöhetne képbe az a pszichés tényező, amelyekről a Hajdú Péterrel készített interjújában beszélt. Büntetőjogi szempontból azonban ezek nem tekinthetők olyan lényeges befolyásoló elemnek, amelyek képesek lehettek az akaratát megtörni, és azzal ellentétes cselekvésre késztetni. Ha viszont képesek voltak, akkor ott a kérdés, hogy a feladatkörét miniszterként hogyan láthatta el.


7 hónapja
#komment #vargajudit #lehallgatás #schadlgyörgy #völnerpál #magyarpéter