Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Több bűncselekmény gyanúja is felmerülhet a Magyar Péter által kedd reggel publikált, 2023. januárban készített hangfelvétel alapján – mondta a 24.hu-nak Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke, aki szerint hivatali visszaélés és minősített adattal való visszaélés gyanúja miatt el kellene rendelni a nyomozást.

Ezt nem lehet lesöpörni az asztalról, mert legalább három olyan adat, információ van a felvételen, ami ezekre a bűncselekményekre utal

– tette hozzá. Példaként hozta, hogy amikor Varga Judit igazságügyi miniszterként a Schadl György végrehajtó kari elnök és Völner Pál államtitkár ellen folytatott fedett nyomozásról beszél, illetve amikor elmondja, hogy a nyomozati iratok hova kerültek, az felveti a minősített adatokkal való visszaélés gyanúját, amit ki kellene vizsgálni. – Vargának ezekről normális esetben nem is lehetett volna tudomása, ha pedig mégis, akkor nem beszélhetne erről a családtagjainak sem – jelentette ki az Ügyvédek Országos Szakmai Egyesületének elnöke. (A szervezetben elnökségi tag Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi miniszter, Magyar Péter egyik jogi képviselője.)

Horváth szerint a titokban, azaz Varga tudta nélküli rögzített beszélgetést fel lehet használni bizonyítékként. – Azt azért tudni kell, hogy személyiségi jogokat sérthet, elképzelhető, hogy lesz belőle egy polgári per, Varga Judit beperli a volt férjét, de az egy másik bíróságra tartozik. Ettől függetlenül fel lehet használni a felvételt, miután meggyőződtek szakértők útján arról, hogy valódi-e.

Hack Péter, az ELTE büntetőeljárás jogi tanszékének vezetője elsősorban azt szűrte le a hangfelvételből, hogyha volt is olyan kísérlet, amellyel befolyásolni akarták nyomozást, az nem vezetett eredményre.

– Az biztos, hogy az ügyészség elemi érdeke, hogy ezt az ügyet kivizsgálja, és minden részletében nyilvánosságra hozza, hogy ki az, aki bement az ügyészségre, kivel vette fel a kapcsolatot, mit kért tőle, vagy mit ígért neki. Hogyha itt ígéret, fenyegetés vagy bármilyen befolyásolási kísérlet van, tehát ha valaki a kapcsolataira, akár a legfőbb ügyésszel való kapcsolatára hivatkozva akarja elérni, hogy egy ügyben más eredmény szülessen, mint ami a törvény szerint járna, akkor az bűncselekményt követ el, amit befolyással való üzérkedésnek hívnak, és vele szemben el kell járni. Ha volt olyan ügyész, aki megszegte a hivatali kötelezettségeit ebben az ügyben, és megsemmisített bizonyítékokat vagy dokumentumokat, akkor az is bűncselekményt követ el, de úgy tűnik, hogy az ügyészség alapvetően végzi a feladatát, és azt, hogy ki lehessen venni dolgokat nyom nélkül büntetőügyekből, nagyon nehéz elhinni – mondta a jogász.

Megkérdeztük Hack Pétert, mit gondol arról, hogy a vádiratból sok minden hiányzik, ami a nyomozati anyagokban még benne volt, és Varga Judit is tett utalást arra, hogy Rogán Antalék kihúzatták magukat a vádiratból.

– Az ügyésznek van mérlegelési jogköre a vádirat elkészítésekor. A büntetőeljárási törvény azt mondja, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tényeket nem lehet a terhelt terhére értékelni. Tehát ha vannak olyan elemek, amire az utalások vonatkoznak, és ezeket nem tudják bizonyítékokkal alátámasztani, akkor az ügyésznek joga van eldönteni – és gyakorlatilag minden ügyben, nem csak a politikailag szenzitív ügyekben –, hogy az iratok tartalmából mit tesz a vád tárgyává mi az, amit ő bizonyíthatónak lát, és mi az, amit nem lát bizonyíthatónak. Az ügyésznek nem arról kell meggyőződnie, hogy valami biztosan nem történt meg, hanem csak azt teheti bele a vádiratba, amiről ő biztosan meg van győződve, hogy megtörtént. Amivel kapcsolatban kételye van, az egy választás kérdése, hogy a vád tárgyává teszi, és kockáztatja azt, hogy abban a vádpontban a bíróság felmenti a vádlottat, vagy eleve nem is teszi a vád tárgyává – fejtette ki az egyetemi tanár, aki szerint egy vizsgálatban pontosan visszakereshető, hogy az ügyben eljáró ügyészek kivel találkoztak, és utána töröltek-e valamit a számítógépekből. Ezt nyom nélkül nem lehet megtenni, mondta.

– Ha kiderül, hogy belenyúltak, akkor azokat, akik belenyúltak, felelősségre kell vonni. De az állítás, amit eredetileg ígértek, hogy mindent megrendítő bizonyíték kerül elő, miniszterek beszélgetésének rögzítésével, az nem következett be. Tehát szerintem akik valami nagyot vártak ettől, azokat talán valamilyen csalódás érhette – jelentette ki Hack Péter.

forrás: 24.hu


7 hónapja
#media #vargajudit #ügyvédkör #dr.horváthlóránt #lapszemle