Hvg.hu - Varga Zs. András Kúria-elnök fizetés nélküli szabadságra ment a Pázmányon

Fotó: HVG.
Úgy tudjuk, Varga Zs. András személyes okokra hivatkozott, már hetekkel ezelőtt beadta a kérelmét. A bejelentést a hallgatók tapssal fogadták, a Pázmány szerint az oktatást a történtek nem befolyásolják.
Több kurzusát sem tartja már meg ebben a félévben Varga Zs. András a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán – értesült több forrásból is a HVG. A Kúria elnöke a közigazgatási jogi tanszék vezetője, több tárgyat is oktat az egyetemen. A döntés biztosan érinti a közigazgatási jogi előadásait és a középkori székely jog szemináriumát, az előbbiről posztolt Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke is.
A hallgatóknak szerdán jelentették be a hírt, úgy tudjuk, többen üdvrivalgásban törtek ki az előadóteremben. Varga Zs. Andrást ennek ellenére sokan kifejezetten jó és felkészült oktatónak tartják az egyetemen.
Lapunk kérdésére a Kúria azt írta, hogy nincs információjuk Varga Zs. András oktatói tevékenységéről. A Pázmány sajtóosztálya viszont a HVG-nek megerősítette a hírt. Mint írták:
A professzor március 31-én terjesztette elő kérelmét, jelenleg fizetés nélküli szabadságon van.
Vagyis a Kúria elnökének döntése már több mint két héttel ezelőtt megszületett, bőven a választások előtt.
Mivel ez az egyetemen nem példa nélküli, így a hallgatók oktatását ez nem befolyásolja.
„Közigazgatási Jog 2. és 4. tárgyak oktatását a bevált gyakorlat alapján, ahogy a honlapon elérhető tárgyleírás is tartalmazza, több oktató végzi. Így az elmúlt években kialakult gyakorlatnak megfelelően továbbra is rendben zajlanak az előadások” – tették hozzá.
Más forrásból úgy tudjuk, hogy Varga Zs. András a hallgatóknak személyes okokkal magyarázta szabadságát és a kurzusok lerövidítését.
Varga Zs. András a meghívás ellenére nem volt ott már a magyar–amerikai barátság napja alkalmából rendezett gyűlésen sem, ahol Orbán Viktor és J. D. Vance tartott kampánybeszédet. Akkor választási többletfeladataira hivatkozott.
Magyar Péter már vasárnapi győzelmi beszédében is távozásra szólította fel több állami szerv, köztük a Kúria vezetőjét is. Ezt azóta nemzetközi sajtótájékoztatóján és a Sándor-palota előtt is megismételte. A Kúria a HVG-nek adott válaszában akkor azt írta, az elnököt „az Alaptörvény 26. cikk (3) bekezdése értelmében kilenc évre az Országgyűlés választja”.
Varga Zs. András 2020-ban ejtőernyőzött az Alkotmánybíróságról a Kúriára olyan testre szabott szabályoknak köszönhetően, amelyek lehetővé tették a szokásos kinevezési eljárás mellőzését. Emiatt az akkori Országos Bírói Tanács nem is támogatta, hogy a Kúria elnöke legyen. Az Országgyűlés ennek ellenére megválasztotta a legfőbb bírói posztra 2021. január 1-jével.
Forrás: hvg.hu
1 hónapja