Szmo.hu - Se jegyzőkönyv, se leltár, se határozatok - az ukrán pénzszállítók elleni akció elején semmi sem a szabályok szerint történt ügyvédjük szerint

Fotó: TEK
Horváth Lóránt azt állítja, 19 órán át jogalap nélkül tartották fogva az ukránokat, a pénzről pedig napokig nem készült leltár. A hatóságok szerinte mindent megtesznek, nehogy egy bíró elé kerüljön az ügy.
Hivatali visszaélés és terrorcselekmény gyanúja miatt tett feljelentést az ukrán pénzszállítók ügyében Horváth Lóránt ügyvéd. A feljelentés Lázár János egy fórumon tett kijelentésére hivatkozik, amely szerint a pénzszállítók elfogása nem volt független attól, hogy az ukránok elzárták a kőolajvezetéket. Horváth Lóránt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a feljelentés részleteiről.
A feljelentésben szereplő terrorcselekmény gyanújával kapcsolatban elmondta, a megfogalmazás félrevezető lehet, mert nem bombatámadásra kell gondolni.
A büntető törvénykönyv szerint az is terrorcselekménynek minősülhet, ha valaki egy állami intézmény vagyonát birtokba veszi, és ezzel összefüggésben egy másik állammal szemben követelést támaszt.
„A terrorcselekménynek van egy olyan tényállása, hogyha valaki egy állami intézmény vagyonát birtokba veszi, vagy felette rendelkezik, és ezzel összefüggésben valaki egy más állammal szemben valamilyen követelést támaszt, hogy azt tegye meg, vagy ne tegye meg, akkor ez is terrorcselekménynek minősülhet” – magyarázta. Elmondása szerint ezt a jogszabályt eredetileg arra hozták létre, hogy megvédjék a magyar államot egy külföldi zsarolási kísérlettel szemben, de szerinte alkalmazható arra az esetre is, ha a magyar állam tesz így egy másik állammal.
A hivatali visszaélés gyanúját két részre bontotta: egy személyi és egy vagyoni részre. A személyi rész szerinte arról szól, hogy az ukrán pénzszállítókat 19 órán keresztül minden jogalap nélkül tartották fogva.
„5-én 15 órától, egészen 6-dika 11 óráig, amíg az idegenrendészeti eljárás meg nem indult, addig teljesen tisztázatlan volt a személyeknek a jogi sorsa. Magyarul ez azt jelenti, hogy nem volt státuszuk, nem volt eljárás ellenük” – mondta.
Állítása szerint az elfogásról és az őrizetben tartásról semmilyen jegyzőkönyv nem készült. „Erről mind az elfogásról, mind az őrizetről, jegyzőkönyveket kellett volna felvenni, de ezek mind hiányoznak az eljárásból.”
A vagyoni rész szerinte még súlyosabb problémákat vet fel. „Ott gyakorlatilag négy nap, nyolc órát nincsen jogi státusz annak a pénznek” – állította. A TEK az elfogás pillanatában birtokba vette a pénzt, elszállította egy ismeretlen helyre – Horváth feltételezése szerint a Zách utcai objektumukba –, és napokig semmilyen eljárás nem indult az üggyel kapcsolatban, egészen a kormányrendelet 9-i hatályba lépéséig. „Ez egy teljesen abszurd helyzet” – fogalmazott.
„Gyakorlatilag a nyomozóhatóságoktól eddig egyetlen olyan határozatot nem kaptunk, egyetlen olyan döntést nem kaptunk, ami támadható lett volna.” Úgy véli, a kormányrendelet is azért született, hogy kivegye az ügyet a normál büntetőeljárás keretei közül, és ezzel megakadályozza, hogy bíróság elé kerüljön. „Abban biztos vagyok, hogyha ez bíróság elé került volna bármelyik szegmense ennek az ügynek, a bíróság ezt az ügyet helyre tette volna. Szerintem a kormány ezt akarta elkerülni.”
Az ügyvéd szerint az elfogáskor a pénzről részletes, sorszám szerinti leltárt kellett volna készíteni.
„Például a pénz vonatkozásában minden egyes bankjegyet sorszámozás szerint leltárba kellett volna venni.” Elmondása szerint ez a leltár a mai napig nem áll rendelkezésre.
Hozzátette, az ukrán banki alkalmazottak szerint egy ekkora pénzmennyiség precíz megszámolása és ellenőrzése 10-12 órát venne igénybe.
Ezzel kapcsolatban utalt vissza Kocsis Máté posztjára, aki „frissen nyomtatott pénzekről” írt. Horváth Lóránt megerősítette ezt az információt. „Azt hiszem elárulhatom, hogy ez egy valóban frissen nyomtatott pénz volt, tehát hogy honnan volt Kocsis Máténak meg az az információ, hogy ez egy ilyen csomagolt pénz volt, azt nem tudom.”
Az ügyvéd Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető kijelentésére is reagált, aki „tiszás ügyvédnek” nevezte őt. Horváth szerint ez a megjegyzés az egész ügyvédi hivatásrendet sértheti. „Nem lehet az ügyvédi munkát kategorizálni. Tehát nincsenek tisztás ügyvédek, nincsenek fideszes ügyvédek. Ügyvédek vannak, akik az ügyfelek jogaiért kiállnak, és a jogérvényesülését engedik” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt a fajta kategorizálást a politika részéről nem tartja megengedhetőnek.
Az ügy jövőjét illetően Horváth Lóránt arra számít, hogy a hatóságok elrendelik a nyomozást.
Szerinte erre azért kerül sor, mert a feljelentés elutasítása egy támadható döntés lenne, ami alapján szintén bíróság elé vihetnék az ügyet.
Úgy véli, a hatóságok más taktikát választanak majd. „Ha elrendelik a nyomozást, akkor ismeretlen tettes ellen gyakorlatilag lehet húzni, ameddig akarják.”
Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
tegnap