NKA
Mit szeretne megtalálni? Keressen itt és most! A kereséshez használjon egyszerű szavakat, kifejezéseket, szórészleteket.
Találatok száma: 53
Index.hu - Szakértők szerint elévültek már azok az ügyek, amelyekkel Dobrev Klára vádolja az államfőt
Több jogász is megszólalt abban az ügyben, amely szerint Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője köztörvényes bűnözőnek nevezte Sulyok Tamás köztársasági elnököt egy földvásárlással kapcsolatos ügyben.
Nem a bíróságon fog múlni majd Völner Pál elítélése, mert hozott anyagból dolgozik
Ha Völner Pált nem az első két ok miatt mentik fel, hanem bizonyítottság hiányában, az egyértelmű igazolása lesz annak, hogy az ügyészség nem teljeskörűen tárta fel a bűncselekményt, esetleg kihagyott belőle olyan szereplőket és információkat, amelyek nélkül a múlt rekonstrukciója sem lehet teljes, az igazság érvényesülése pedig végképp nem.
Rendőri jelentés - Varga Judit vs. Magyar Péter
2020 végén rendőri jelentés készült Varga Judit, igazságügyminiszter és Magyar Péter veszekedéséről.
A kegyelem sem lesz már a régi
Aki azt gondolja, hogy a kegyelmi gyakorlat ugyanolyan formában fennmarad ezek után, az nagyot tévedhet.
Életrajz
Horváth Lóránt Budapesten született 1972.02.21-én. Anyai dédnagyapja id. Németh Béla, Zalaegerszeg, majd később Szombathely bírói szakvizsgával rendelkező pénzügyi főtanácsosa volt...